Versek

Kozma Ani: Tavaszi ébredés

A tél még ott alszik a föld alatt,
de már reped a jég emlékezete.
Egy csepp fény végigcsordul az ágon,
és rügy fakad a hallgatás helyén.

A levegőben zöld ígéret lebben,
mint titok, amit kimondani készül a táj.
Madárszó varrja össze az eget,
s a nap arany fonállal hímez reményt.

A szív is könnyebb ilyenkor,
mintha benne is olvadna a dér.
Ami tegnap még mozdulatlan volt,
ma már lépne, nyílna, hinne.

Tavasz van.
És a világ újra megpróbál szeretni.

Kozma Ani: Tavasz Tatán

Az Öreg-tó fölött még finom párát ringat a hajnal,
de a part már zölden lélegzik.
A víz tükrében fény rezdül,
mintha a nap most tanulná újra a mosolyt.

A vár kövei csendesen melegszenek,
évszázadok súlyát oldja bennük a tavaszi szél.
Az Angolkert fái rügyet bontanak,
és minden ág egy halk ígéret.

Madárdal simítja a levegőt,
léptek puhán koppannak az ösvényen,
s a tó partján a világ nem siet,
csak él.

Tata ilyenkor fény a vízen,
lassú séta két szív között,
és egy érzés, hogy
minden újra kezdhető.

Kozma Ani: Ahol a víz és az ég csendben összeér

Van egy város, ahol a víz nemcsak tükröz,
hanem emlékezik.
Hajnal köd ül az Öreg-tó fölött,
a nap aranya finoman simítja a felszínt.

Tata, a vizek városa.
A tó partján az idő áll,

madárdal varrja össze a csendet,
komolyan, mégis békésen.
A Tatai vár kövei
királyokat, háborúkat, suttogó évszázadokat rejtenek.

Az Angolkert fái hajolnak a víz fölé,
őrizve titkokat, amelyek csak a sétálónak szólnak.
Az öreg platánok árnyékában
minden lépés párbeszéd a természettel.

Ősszel vadludak érkeznek ezrével,
szárnyuk zaja egyszerre ünnep és búcsú.
Tavasszal minden újra zöldell, él, lélegzik,
mintha a város maga is újjászületne.

Tata szépsége nem hangos.
Finom, szemlélődő, halk.
Egy pad a parton.
Egy kéz a kézben.
Egy lassú séta,
ahol a víz és az ég csendben összeér.

JÓKAI MÓR

Jókai Mór
nem ismert olyat, hogy „túl hosszú a sor”.
Ha mondták: „Mór úr, rövidebben talán?”
írt még egy trilógiát, puszta lábjegyzet gyanánt.

KAZINCZY FERENC

Kazinczy Ferenc padon ült a tóparton,

szavakat dobált, romok közt a márványon.
Ha egy szó botladozva zengett,
a Cseke-tó vizébe mártotta, s úgy csengett.

ESTERHÁZY MIKLÓS

Esterházy Miklós
nem szerette, ha unalmas a díszcsarnok, netán poros.
Ha vendég jött, szólt: „Legyen pompa!”
és máris épült egy új kastélyszoba.