Versek
Kozma Ani: Tavaszi ébredés
A tél még ott alszik a föld alatt,
de már reped a jég emlékezete.
Egy csepp fény végigcsordul az ágon,
és rügy fakad a hallgatás helyén.
A levegőben zöld ígéret lebben,
mint titok, amit kimondani készül a táj.
Madárszó varrja össze az eget,
s a nap arany fonállal hímez reményt.
A szív is könnyebb ilyenkor,
mintha benne is olvadna a dér.
Ami tegnap még mozdulatlan volt,
ma már lépne, nyílna, hinne.
Tavasz van.
És a világ újra megpróbál szeretni.
Kozma Ani: Tavasz Tatán
Az Öreg-tó fölött még finom párát ringat a hajnal,
de a part már zölden lélegzik.
A víz tükrében fény rezdül,
mintha a nap most tanulná újra a mosolyt.
A vár kövei csendesen melegszenek,
évszázadok súlyát oldja bennük a tavaszi szél.
Az Angolkert fái rügyet bontanak,
és minden ág egy halk ígéret.
Madárdal simítja a levegőt,
léptek puhán koppannak az ösvényen,
s a tó partján a világ nem siet,
csak él.
Tata ilyenkor fény a vízen,
lassú séta két szív között,
és egy érzés, hogy
minden újra kezdhető.
Kozma Ani: Ahol a víz és az ég csendben összeér
Van egy város, ahol a víz nemcsak tükröz,
hanem emlékezik.
Hajnal köd ül az Öreg-tó fölött,
a nap aranya finoman simítja a felszínt.
Tata, a vizek városa.
A tó partján az idő áll,
madárdal varrja össze a csendet,
komolyan, mégis békésen.
A Tatai vár kövei
királyokat, háborúkat, suttogó évszázadokat rejtenek.
Az Angolkert fái hajolnak a víz fölé,
őrizve titkokat, amelyek csak a sétálónak szólnak.
Az öreg platánok árnyékában
minden lépés párbeszéd a természettel.
Ősszel vadludak érkeznek ezrével,
szárnyuk zaja egyszerre ünnep és búcsú.
Tavasszal minden újra zöldell, él, lélegzik,
mintha a város maga is újjászületne.
Tata szépsége nem hangos.
Finom, szemlélődő, halk.
Egy pad a parton.
Egy kéz a kézben.
Egy lassú séta,
ahol a víz és az ég csendben összeér.
Kicsit kilépünk a megszokott történetek világából, és belekóstolunk a tréfás életrajzok világába. Hogy mi is ez? A clerihew! Négy sor, rím, egy csipet humor és némi csavar a híres emberek életéből – minden, amit eddig nem mertünk elmondani Jókairól, Esterházyról, vagy akár a Cseke-tavi vadászokról.
Most Tatához kötődő személyekkel és helyszínekkel játszunk: a vizek, a vár, az Angolkert, a pezsgőgyár – minden, ami a város hangulatát adja, egy kis költői csavarral fűszerezve.
JÓKAI MÓR
Jókai Mór
nem ismert olyat, hogy „túl hosszú a sor”.
Ha mondták: „Mór úr, rövidebben talán?”
írt még egy trilógiát, puszta lábjegyzet gyanánt.
KAZINCZY FERENC
Kazinczy Ferenc padon ült a tóparton,
szavakat dobált, romok közt a márványon.
Ha egy szó botladozva zengett,
a Cseke-tó vizébe mártotta, s úgy csengett.
ESTERHÁZY MIKLÓS
Esterházy Miklós
nem szerette, ha unalmas a díszcsarnok, netán poros.
Ha vendég jött, szólt: „Legyen pompa!”
és máris épült egy új kastélyszoba.
JÓKAI MÓR
Jókai Mór
tollából kifolyt egy fél országnyi sor.
Ha Tatán elfogyott a tinta,
a Cseke-tó vizét kavargatta.
Írta: Kozma Ani
Rajzolta: Déri Dóra

HUBERT EMIL
Hubert Emil, a tatai pezsgőmester,
nem ismert olyat, hogy komplementer.
Ha Jókai betért egy estére,
a dugók kilőttek fejezetre.
Írta: Kozma Ani
Rajzolta: Déri Dóra

BLAHA LUJZA
Blaha Lujza
a Kristály szalonjában állt ki újra s újra.
Ha dalra fakadt egy tatai estén,
még a várfal is visszhangzott, kettős refrén.
Írta: Kozma Ani
Illusztráció: AniMoonArt

BUBORÉKOS BÁLINT
Buborékos Bálint,
a tatai pezsgő koronázatlan királya s pálinka-mentő kapitány.
Nem kérdezte: „Marad még pohár?”
Ha Jókai jött, a dugó fejezetenként szállt tovább.
Írta: Kozma Ani
Illusztráció: AniMoonArt




